A munkapszichológiai tanácsadás segítséget nyújt álláskeresőknek illetve pályamódosítóknak, és azoknak, akik meglévő munkahelyükön kívánnak elégedettek és sikeresek lenni.
A karrier tervezés, a munkahelyi stressz és kiégés kezelése elengedhetetlenül fontos mindenkinek, aki rövid illetve hosszú távon meg szeretné valósítani a céljait.


Kálmán Judit, tanácsadó szakpszichológus
Kálmán Judit, tanácsadó szakpszichológus, coach, szimbólumterapeuta

Széles körben bevált pszichológiai tesztek alkalmazásával, valamint több mint 10 éves multinacionális környezetben szerzett tapasztalatommal nyújtok segítséget álláskeresőknek illetve pályamódosítóknak. Tanácsadással segítem azokat a munkavállalókat, akik a jelenlegi élethelyzetükben úgy érzik, elakadtak, és a továbblépéshez szakszerű segítséget szeretnének igénybe venni.

A munkapszichológiai tanácsadás folyamata abban nyújt segítséget, hogy az egyén tudatosabban, kiegyensúlyozottabban és hatékonyabban működjön a munka világában.

A munkapszichológiai tanácsadás folyamata:

  • Konzultáció: Közösen feltárjuk a felmerülő problémákat, nehézségeket vagy elakadásokat – legyen szó stresszről, kiégésről, pályaváltási kérdésekről vagy munkahelyi konfliktusokról. 
  • Célmeghatározás: A konzultációt követően meghatározzuk a célokat: mit szeretnénk elérni a tanácsadás során, és milyen változások lennének a kliens számára a legfontosabbak.
  • Tanácsadás vagy coaching:  A további üléseken különféle módszerekkel dolgozunk, például önismereti gyakorlatokkal, pszichológiai tesztekkel, kommunikációs technikákkal és gyakorlati stratégiák kidolgozásával. A folyamat során a pszichológus támogató szerepet tölt be: segít meglátni az erőforrásokat, új nézőpontokat kínál, valamint eszközöket ad a mindennapi helyzetek kezeléséhez.
  • Összegzés, nyomonkövetés:  Fontos része a folyamatnak a tapasztalatok megbeszélése, a változások nyomon követése, és az, hogy a tanácsot kérő fokozatosan beépítse a tanultakat a mindennapokba.

A tanácsadás időtartama az egyéni igényektől függően néhány alkalomtól hosszabb együttműködésig terjedhet. A végeredmény egy kiegyensúlyozottabb, motiváltabb és tudatosabb munkavégzés, amely nemcsak a szakmai teljesítményt, hanem az általános életminőséget is javítja.

Munkapszichológiai tanácsadás álláskeresőknek

Karrier tanácsadás – Segítségnyújtás az álláskeresőknek, pályaválasztás illetve pályamódosítás előtt állóknak.

Pszichológiai tesztelés: Munkapszichológiai tesztek és kompetencia mérő eszközök alkalmazása, papíralapú és online tesztfelvétel. Mérő eszközökkel támogatott munkapszichológiai tanácsadás.


Önismereti tanácsadás – Reális önismeret kialakításával nagyobb eséllyel lehet olyan állást találni mely örömet és feltöltődést nyújt. Fontos, hogy a mindennapi munkavégzés lehetőséget adjon a szellemi kiteljesedésre illetve önmegvalósításra.

Munkahelyi stressz kezelése – Megfelelő vállalati kommunikáció kialakításával illetve a konfliktushelyzetek helyes kezelésével csökkenthető a munkahelyi helyzetekből adódó stresszhelyzetek száma.

Coaching: Dolgozói hatékonyság növelése – Stressz és feszültség kezelése, konfliktusok és elakadások feloldása, kiégés és motivációvesztés enyhítése.

Pályamódosítás támogatása – A munkapszichológiai tanácsadás segítséget nyújt azoknak, akik úgy érzik pályájukon megrekedtek és irányt szeretnének váltani. Reális önértékelés kialakításával gördülékenyebbé és sikeresebbé tehető az újrakezdés.

Autogén tréning – Relaxációs technikával hatékonyan javítható a stressztűrő képesség illetve a testi-lelki-szellemi egyensúly fenntartására való képesség.

A munkapszichológiai tanácsadás általában több alkalmat vesz igénybe. Heti vagy kétheti időközönként találkozunk, de igény szerint természetesen ettől eltérhetünk. A beszélgetések ötven percesek és megállapodás szerint, személyes vagy online formában zajlanak. Amennyiben az online találkozást választjuk, videó hívás segítségével beszélgetünk.

Munkapszichológiai szolgáltatások cégeknek

Munkapszichológiai tesztelés, mérőeszköz fejlesztés – Pszichológiai tesztek felvétele és kiértékelése, kompetencia mérő eszközök fejlesztése.

Assessment Center (AC) – Az értékelő központ egy olyan munkaerő kiválasztási módszer, mely több szűrési eszközt ötvözve, csoportos formában vizsgáztatja a jelölteket.


Munkapszichológiai tanácsadás, kapcsolatfelvétel:

Munkapszichológiai tanácsadás